| Próféciák & Tanítások |
|
2.Pét. 1,19-21 A prófétai kinyilatkoztatás elve: Ha figyelmesen tanulmányozzuk az Örökkévaló/יהוה kinyilatkoztatásait, a prófécia elve a következő: Az Örökkévaló/יהוה kijelenti az eseményeket amiknek egy általa ismert időben be kell következnie. A próféciák legtöbb esetben figyelmeztető céllal adatnak, és ítéletet hirdetnek. Sajnos az Úr népe ignorálja a figyelmeztetést, és elkerülhetetlen a beteljesedése. Ahogy közeledik az idő, az Örökkévaló/יהוה újra meghirdetteti egy következő prófétával az ítéletet, hogy figyelmeztessen. Ez a figyelmeztetés sem éri el a megkeményedett szíveket. Végül a beteljesedés küszöbén újra csak küld hírnököt, azzal az üzenettel, hogy eljött az ideje az ítéletnek. Ezt a hármas elvét figyeltem meg a prófétai kinyilatkoztatásoknak. Az Örökkévaló/יהוה kinyilatkoztatásai nem zárultak le azzal, hogy a Biblia írása leállt. A meghirdetett ítéletek bekövetkeznek, és a prófétai elv érvényes a mi korunkban is. A napjainkra vonatkozó ítéleteket napjaink prófétáival erősíti meg ill. aktualizálja az Örökkévaló/יהוה. Mivel a Bibliában az utólsó időkre (amelyben élünk) rettenetes ítéletek hirdettettek meg, úgy az ószövetségi prófétákkal mint az újszövetségi apostolokkal - különösen János apostollal, ezért ma is figyelmeztet az Úr - jelenünk szolgái által - ezen ítéletek közeledtéről, sőt arról beszél már általuk, hogy az események a küszöbön(!) vannak. Magam nagyon megvizsgálok minden kijelentést, álomlátást és látomást; ha az Írás és Isten Szelleme igazolja, akkor felteszem e honlapon a téma szerinti megfelelő rovatba, mert ezeknek az a célja, hogy elérje az olvasókat és figyelmeztessen. Az alábbi írások ilyen végidő próféciák, amelyek nagyon kemények és a látomásokban megjelenő képek bizony sokszor iszonyatosak, és nagy kihívás számomra ezeket fordítani. (Emlékszünk Dánielre, Jeremiásra és János apostolra, akik szintén szenvedtek a teher alatt). Mégis engedelmes akarok lenni, és elvégezni azt a munkát amit az Úr rám bízott, azaz, hogy a magyar olvasók számára is olvashatóak legyenek e fontos kinyilatkoztatások, amelyek a Messiás Menyasszonyának megtisztításáért adatnak. Elrettentő céllal adatnak ezek, hogy "némelyeket rettentéssel is megmentsenek"! Jud. 23 Az én Uram, az Örökkévaló/יהוה semmit sem tesz addig, míg titkát ki nem jelenti szolgáinak a prófétáknak. Ám. 3,7 Tartalom
"Ahol a tetem van, oda gyűlnek a keselyűk"Megfogva a világosság angyalának hálójában "Írd le amit látsz, mert semmi nem marad elrejtve..." [PDF] Két kinyilatkoztatás 2008.11.15. [PDF] "Fújd a harsonát!" [PDF] Prófétai álom-figyelmeztetés, 2007.okt.08. [PDF] Üzletelés Isten kegyelmével - Isten nevében [PDF] Elkülönített idő - Istennel való közösségre [PDF] Végidő látomás 2008.08.05.: "És feljött a tengerből..." [PDF] "Szív operáció": Oroszlán és Bárány [PDF]
Hogy mennyire beteljesedőben vannak ...
David Wilkerson: A látomás és azon túl Nem krízisben vagyunk, hanem Isten ítélete alatt Dávid Wilkerson tanításai
Ő nem az én IstenemMegrázó üzenet*** [PDF] Isten igazsága Narnia Látomás a Krisztus/Messiás Gyülekezeteinek állapotáról [PDF] A kard és a kígyó [PDF] A fenevad/bestia száma - 666 [PDF] Öt kontinens - öt angyala*** [PDF] „A kitiltott Isten válasza” [PDF] |