Jeruzsálem: 1967 - 2007

Május 16-án ünnepli Jeruzsálem az 1967-ben a hat napos háború utáni újra egyesülésének 40-ik évfordulóját. A Szentváros több mint 3000 éves történelmében csak egyszer volt megosztva, mégpedig 19 évre a jordániai uralom alatt 1948 és 1967 között. Évezredek óta imádkoznak a zsidók a diaszpórákban háromszor naponta:
Jeruzsálembe, a Te városodba, teljes örömmel fogunk visszatérni és ismétlik a zsoltár íróval:
Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék meg rólam a jobb kezem! Ma 730.000 ember él ebben a vitatott városban, ebből 490.000 zsidó és 240.000 nem zsidó.

Jeruzsálem nem csak fővárosa Izráelnek, hanem a szive az egész zsidónépnek világszerte.
Jeruzsálem korábbi polgármestere Teddy Kollek a következő szavakkal írta ezt le: A zsidó reménynek és vágyakozásnak háromezer éve Jeruzsálem a központja. A történelem folyamán egy nép öntudatában, vallásában és kultúrájában sem játszott egy város akkora szerepet, mint Jeruzsálem a zsidók és zsidóság életében. A zsidónép bensőséges, feloldhatatlan kapcsolatát látva azt kell mondanunk: ha az ember a zsidó történelmet egy egyetlen szóba akarná tömöríteni ez a szó így hangzana: Jeruzsálem.

Zsidók, moszlimok és keresztények szerint Jeruzsálem a középpontja az egész közel-keleti konfliktusnak.
Kinek van joga ehhez a városhoz? Az iszlám államok szerint Kelet-Jeruzsálem a palesztinok fővárosa, pedig Jeruzsálem sohasem volt palesztin vagy arab főváros.

Az utólsó 14 évben minden tárgyalás zátonyra futott, Jeruzsálem ügyében.
A palesztinok igényt tartanak a zsidónép "szivére" - Jeruzsálemre -, amit nekik egy izráeli kormány sem teljesíthet.

Minden eddigi javaslat, kompromisszum, a zsidó Templomtér és a Siratófal irányában, egy vörös vonalba ütközött, amit nem szabad átlépni.
A nemzetközi nyomást kibírni, amely azt követeli, "Jeruzsálemet a békéért cserébe", csak Isten segítségével lehet kibírni.

A Szentváros történelme

i.e 2000 Ábrahám megpróbáltatása Izsákkal a Mórija hegyén. 1.Móz.22
i.e.1000 Dávid király elfoglalta Jeruzsálem Jebuzeus- erődítményét és fővárosává tette. 2.Sám.5
i.e. 950 Salamon király felépítette az első Templomot (Szentélyt) Jeruzsálemben a Mórija- hegyen. 2.Krón.3
i.e. 701 Hilkiás megerősíti Jeruzsálemet. Ézs.22
i.e. 586 A babiloniai király szétrombolja Jeruzsálemet. 2.Kir.28
i.e. 516 A zsidónép visszatér Sionra, és felépíti a második Templomot (Szentélyt). Ezsd.1 és Neh.4
i.e. 167 A Haszmoneusok felkelése és a Templom újra felszentelése. Makkabeusok 1
i.e. 37 Heródes király kormányoz Jeruzsálemben.
i.sz. 70 A rómaiak szétrombolják a második zsidó Templomot és Jeruzsálemet.
i.sz. 132 Bar-Kochba felkelés a rómaiak ellen, amikor Hadrián császár a Templom romjain egy új várost, Aelia Capitolina néven akar felépíteni.
i.sz. 324 Bizánciaiak élnek Jeruzsálemben.
i.sz. 638 Moszlimok elfoglalják Jeruzsálemet és a zsidó Templomtéren felépítik az Al-Aksza mecsetet.
i.sz. 1099 Keresztes hadak elfoglalják Jeruzsálemet.
i.sz. 1187 Moszlimok újra elfoglalják Jeruzsálemet.
i.sz.1250 A mamelukok elfoglalják Jeruzsálemet.
i.sz. 1518 A törökök elfoglalják Jeruzsálemet.
i.sz. 1860 Először települnek Jeruzsálem lakósai az óvároson kívülre.
i.sz. 1917 Az angolok elfoglalják Jeruzsálemet.
i.sz. 1948 A zsidóállam Izráel megalapul és Jeruzsálem újra a zsidónép fővárosa.
i.sz. 1967 A hat napos háborúban Jeruzsálem újra egyesül.
i.sz. 2007 Izráel ünnepli újraegyesülésének 40-ik évfordulóját.

NAI israel heute, 2007. Aviel Schneider
(vastag kiemelés ford.)

Fordította: Katharina Becker
www.zsidok-keresztenyek.eu
Ágak az Olajfában

vissza az oldal tetejére