"Nem léphetsz be!"

Margitta bizonyságtétele testvére utolsó napjairól és óráiról e Földön.

Másfél éve, hogy testvérem nagyon betegen, állandóan kórházban vagy klinikán tartózkodott, szinte otthona volt már. Csodálatra méltóan viselte mindezt, sőt azt is, hogy hónapokon át kellett az intenzív osztályon feküdnie.
Mint minden embernek, neki is volt jó és rossz oldala. Mindaddig amíg egészséges volt, felelősségel és teljes odaadással cselekedett. Súlyos gyengesége volt, hogy érzékenysége miatt az emberekkel könnyen összeveszett és ha úgy hozta a helyzet évekig sem beszélt velük. Ez nem csak nekem jelentett nagy terhet hanem barátnőinek is.

Hogy milyen veszélyes tud lenni a meg nem bocsátás, megmutatja a Szentírás, az Örökkévaló Szava. Jézus az Örökkévaló Fia, minden ember Megmentője, tanítványainak mondja:
Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok; de ha nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. Mt. 6,14-15

Vissza testvéremhez: Négy nappal halála előtt olyan gyenge volt, hogy csak nagyon halkan alig hallhatóan tudott beszélni. Ahogy e hír hozzám jutott, természetesen az volt az első gondolatom, hogy felkeresem és meglátogatom őt. Azonban rögtön e gondolat után azt az inpulzust kaptam, hogy kérdezzem meg az Urat, mi most a feladatom. Az Úr erre érthetően értésemre adta: Könyörögj a testvéredért! Ezt tettem, úgy mint még soha előtte, és világos volt számomra, hogy testvérem hamarosan befejezi e földi létet és még sokakkal nem békült meg, akik az ő véleménye szerint megbocsáthatatlant követtek el ellene ill. szükséges dolgokat nem tettek meg.

Harmadik napon amikor az állapotában a súlyos legyengülés bekövetkezett - a hölgy aki lebetegedése óta intenzíven gondozta őt, telefonhívást kapott a kórházból: Ha Erika asszonyt még élve látni szeretné, jöjjön azonnal! Ő azonnal a testvérem lányához hajtott. A gondozónő testvérem lányát gyermekeivel együtt a kórházba vitte. A lány nagyon gyenge állapotban találta édesanyját aki alig hallhatóan suttogott és már nem volt mindíg magánál.

Egy ilyen, kicsit hosszabban tartó 'kiesés' után rendkívüli dolog történt: Testvérem, aki nyitott szemmel hanyatt feküdt, szemeit hirtelen nagyra nyitotta és suttogta: Nem léphetsz be! A gondozónő azonnal felismerte, mi történt: Erika számára egy mennyei látomás kinyilatkoztatta, hogy meg nem bocsátása miatt nem léphet be a mennyei világba.
Erre megkérdezte a gondozó hölgy tőle: Nem akarna az unokahúgával megbékülni? - amire testvérem belegyezésre adott jelet. Ezután hosszabb ideig csend volt, és testvérem szemmel láthatóan küzdött azért, hogy megbocsásson az unokahugának és talán másoknak is. Majd a gyerekeknek el kellett menniük. A lánya vele maradt. Pár óra elteltével testvérem kérte a lányát, hogy imádkozzon vele. Ő nem volt hozzászokva a hangos imádkozáshoz, - de mint később elmesélte - mégis tudott megfelelő szavakkal imádkozni és látta közvetlenül utána, hogy édesanyja békésen meghalt.

Nagy az örömem, hogy az Úr meghallgatta könyörgésemet a testvéremért és nagy kegyelméből egy látomás által kinyilatkoztatta számára, hogy megbocsátás nélkül nincs belépés a mennyei hazába.

Befejezésül nyomatékosan szeretném kifejezni, hogy veszélyes elképzelés az - amit már gyakran hallottam - miszerint az ember élhet anélkül, hogy Isten akarata után kérdezne az életére nézve, és saját kívánságai és elképzelései után éljen. Majd a halálakor lesz ideje Istennel foglalkoznia. Egyetlen ember sem tudja, lesz-e ideje és ha igen, lesz-e olyan állapotban, hogy belsőleg Istenre irányuljon, arról nem is beszélve, hogy mi van ha hirtelen ér véget e földi lét.

Margitta Traunfelder

Fordította: Katharina Becker
www.zsidok-keresztenyek.eu
Ágak az Olajfában