Párizsban növekedőben a zsidóellenesség

Az izráeli napiújság a Yedioth Ahronot közlése szerint, az utóbbi hetekben az Albert Camus párizsi városrészben az antiszemita cselekmények száma ugrásszerüen megemelkedett. A cikk alapján a zsidók biztonsága e területen különösen veszélyeztetett. Az utólsó három hétben négy antiszemita hátterű támadás történt. Egy esetben zsidó fiatalokat zavart el 15 másik egy játszótérről, azzal az okkal, hogy a terület „palesztin teritórium“. Pár nappal később a nyílt utcán támadtak meg két zsidó fiatalt. Egy lakó szerint a támadók pontosan tudták, hogy a fiatalok zsidók. „Itt áttekinthető a szomszédság, mindenki ismer mindenkit, és tudják egymásról, ki melyik Istent imádja“.

A másik esetben egy focijáték keretében egy zsidó teenagert vertek meg és „mocskos zsidónak“ nevezték. A következő napon további zsidó fiatalt támadtak meg. [...] Egy általános iskolában a nyolc éves(!) gyerekek zsidó társaikat „büdös zsidónak“ titulálták.

„Kétségbe vagyunk esve“, mondta egy zsidó lakó. „Szenvedünk és aggódunk, amikor gyermekeink az iskolába mennek, vagy a játszótérre játszani. Nem akarunk előnyöket, csak békében élni. Párizs szivében lakunk. Hova mehetnénk ahol biztonságban érezhetnénk magunkat?“

Ezen események közepette lehetelen, hogy a zsidó lakosok ne emlékeznének egy tragikus esetre amely négy évvel előbb történt. Egy moszlim lakos megölte a 23-éves zsidó Sebastian Selamot, és utána az anyjának ezt mondta: „Anyám, megöltem a zsidómat. A mennybe megyek most.“ A gyilkost psyhikai okból felmentették. [...]

Az utóbbi hetekben további antiszemita cselekmények történtek világszerte, pl. horogkeresztet kentek az épületekre. Az USA-ban, Baltimor városban három fekete horogkeresztet fújtak a zsidó iskolára, és a közelben rasszista jelszavakat találtak. Minnesotában az egyetemen (!) nagy horogkeresztet fújtak a fürdőbe, a liftbe és a computer-terem falára. Az USA szövetségi államban New Mexikóban négy autót horogkereszttel és trágárságokkal fújtak be.

NAI israel heute, 2008. Judith Jeries